Karácsony Gergely találkozott Sándor Fegyirrel
A főpolgármester és Ukrajna budapesti nagykövete a menekültek helyzetéről is egyeztetett.
A főpolgármester és Ukrajna budapesti nagykövete a menekültek helyzetéről is egyeztetett.
A támadásban lakóházak, autók és közösségi épületek gyulladtak ki.
Az amerikai elnök állítja, hamarosan teljes tűzszünet lesz.
Kijev sikeresen tesztelte a Neptun új nagy hatótávolságú változatát, amely egy orosz olajfinomítót talált el ezer kilométerre az ukrán területektől.
Oroszország akár Magyarországra is fenyegetést jelenthet Orbán Balázs szerint. A miniszterelnök politikai igazgatója kijelentette, hogy az orosz–ukrán háború kapcsán a világ nagy része osztja Magyarország “békepárti álláspontját”, az európai pozíció pedig “elszigetelt és tarthatatlan”.
Orosz rakéták robbantak fel és egy olajraktár gyulladhatott ki az engelsi repülőtéren.
Szűk fél évet kaptak az ukránok, hogy orosz útlevelet kérjenek, akik ezt nem teszik meg, azoknak el kell hagyniuk az otthonukat.
Az ukrajnai békefolyamatokról és a fekete-tengeri hajózásról fognak tárgyalni a tervek szerint.
Az ukrán elnök ugyan nem mondta ki Orbán Viktor nevét, nem említette konkrétan Magyarországot sem, de senki másra nem illik a leírás. Zelenszkij azt is megjegyezte: Európának módot kell találnia arra, hogy megakadályozzon hasonló blokkolást.
Amerikai és európai titkosszolgálati jelentések is arról szólnak, hogy szó sincs teljes bekerítésről a kurszki régióban, csak jelentős területvesztésről.
Megismétlődött a két héttel ezelőtti forgatókönyv, az EU-csúcson 26 vezető támogatásával adtak ki közös nyilatkozatot, a 27., Orbán Viktor nem vett részt ennek a dokumentumnak az elfogadásában.
Az oroszok a második világháború óta nem szenvedtek el akkora veszteséget, mint most az Ukrajna elleni háborúban.
Brüsszelben megkezdődött az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója. Utoljára két hete találkoztak a vezetők, akkor Ukrajna és Európa védelme volt a téma, most ezek kiegészülnek gazdasági ügyekkel. Ami nem változik: Magyarország nélkül fognak a tagállamok Ukrajna kapcsán nyilatkozatot elfogadni.
Volodimir Zelenszkij szerint pozitív, tartalmas és őszinte telefonbeszélgetést folytattak Donald Trump amerikai elnökkel.
Az Európai Bizottság bemutatta az új európai védelemről szóló tervet és azokat a jogszabály-javaslatokat, amelyek révén 800 milliárd eurót lehet a védelmi iparba pumpálni. A cél: Putyin elrettentése.
Véget ért a Putyin és Trump közötti tárgyalás a részleges tűzszünetről, majd néhány órával később már támadásba is lendültek a háborúban álló országok.
Csütörtökön és pénteken uniós csúcstalálkozó lesz, ahol ismét az egyik kiemelt téma Ukrajna lesz. A magyar kormány és uniós diplomaták is arra készülnek, hogy a közös állásfoglalást Magyarország nem fogadja majd el és – ahogy két héttel ezelőtt – a többi 26 tagállam ad ki majd egy nyilatkozatot. Ezzel párhuzamosan Magyarország blokkolja, hogy elkezdődjön az első két fejezet tárgyalása Ukrajna uniós csatlakozása felé vezető úton.
Az EU valóban többet költött 2022 óta orosz energiahordozókra, mint Ukrajna támogatására. És ebben nincsenek benne például az orosz olajból finomított indiai termékek. Az indiai olajtermékexport negyede Európába, 10 százaléka az USA-ba ment 2023-ban.
Újabb drón tűnt fel az ukrán Sky Defenders kínálatában, amely nemcsak fegyvert, de egy 360 fokban forgatható kamerát is kapott, hogy semlegesítse az ellenséges drónokat.
Több fegyverrel kapcsolatban is bejelentést tett Ukrajna, ezek között van rakéta-drón hibrid is.